Jógyakorlatok

 

 

Célunk a jó gyakorlataink folyamatos fejlesztése és alakítása a kor elvárásainak megfelelően.

Pedagógiai eljárásainkat, módszereinket alkalmassá tesszük arra, hogy más intézmények

adaptálhassák folyamatos mentortevékenységük mellett. Bázisintézményi és partnerintézményi

szerepünket belső és külső hálózatépítéssel erősítjük.

Inkluzív nevelés – Differenciált egyéni képességfejlesztés

Az oktatás megszervezésének az a módja, amely lehetővé teszi, hogy a tanár, a tanító a

gyermekek közötti egyéni különbségek figyelembevételével határozza meg a tanulmányi anyag

feldolgozásának szintjét illetve módszerét. Tágabb értelemben az egyéni és csoportkülönbségek

figyelembe-vételét jelenti.

Jó gyakorlatunkkal elértük, hogy hatékony tanulói megismerés után képesek legyünk az egyéni

szükségletek kezelésére. Programunk differenciált tanulásszervezésre épített egyéni

képességfejlesztő program, mely igazodik az egyéni különbségekhez, megvalósítva a teljes

inklúziót. Lényege a tanulás-tanítás folyamatának a tanulókhoz történő igazítása, melyben a

gyerekekre szabjuk a tanulnivalókat a tanítási és nevelési módszereket is. Valljuk az egyéni

bánásmód elvét. Érdekeltté, aktívvá tesszük a gyereket az ismeretszerzés folyamatában, ügyelünk

arra, hogy a tanulási helyzetek élményt nyújtsanak (élménypedagógia) és aktivitásra, a belső

motiváltság kialakítására késztessenek. A konstruktív pedagógiai elvek alkalmazásával elérjük,

hogy minden gyermek saját maga megkonstruálhassa saját tudását. A tanító feladata a tanulás

egyénre szabott feltételeinek megteremtése gondolkodás szintjeihez igazított feladatbank

rendszer működtetésével. Lényeges elemei még az öndifferenciálás elvének működtetése, a

tanulás szervezésének óramodelljei, rugalmas tanrend, formatív értékelés, diagnosztikus

eredményvizsgálatok alkalmazása.

Így a lassabban és a gyorsabban haladó tanuló is a saját ütemének megfelelően fejlődhet.

Célunk megszüntetni a kezdő szakaszban mutatkozó funkció-zavarokat, biztosítani, hogy a tanuló

biztosan, magas színvonalon végezze el azt az alapozó munkát, amely a későbbi eredményes

továbbtanulást megalapozza.

Tantárgyorientált idegennyelv-oktatás

Jó gyakorlatunk minden tanuló számára egyformán lehetővé teszi az idegen nyelv (angol, német)

tanulását első osztálytól, melynek alapelve a kommunikatív nyelvoktatás. A hatékony

nyelvtanítás kulcsa a gyerekek mozgásszeretetében és kíváncsiságában gyökerezik. Emiatt a

motivációt elsődlegesen feladatok, játékok, dalok segítségével valósítjuk meg.

Nyelvoktatásunk arra a fejlődés-lélektani tényre épít, hogy a kisgyermekek természetes

nyelvelsajátítás során, utánzással, könnyedén sajátítanak el idegen nyelveket. E fogékonyságra,

nyelvi érzékenységre építünk. Nyelvtanításunk érdekessége a digitális tábla használatával

interaktív mesék közvetítése tanár-diák interakcióval. 12-14 éves tanulóknál egyre nagyobb

szerepet kap a négy alapvető nyelvi készség integrált fejlesztése, ami motiváló tartalmak,

életszerű szituációk, izgalmas nyelvi játékok keretében történhet. A folyamatos sikerélmény és a

tanulók reális önértékelése hozzásegít a nyelvtanulás iránti motivációs bázis stabil fenntartásához.

Kéttanítós óramodell

A kéttanítós modell alkalmazásának célja, hogy a tanítás, tanulás folyamatában megvalósuljon az

inkluzív nevelés, a teljes integráció. Mindazon kompetenciák fejlesztése megtörténjen, ami

lehetővé teszi mindenki számára a teljes szocializációt.

Feladatai: Mindazon pedagógiai módszerek és eljárások alkalmazása, amelyek elsajátításával a

tanítóban, tanárban és a gyógypedagógusban is kifejlődnek a tanítói-, tanári kompetenciák.

Képesek legyenek a hatékony tanulói megismerés, a differenciált tanulásszervezés, a

professzionális tanári kommunikáció, formatív értékelés alkalmazására, a tanulás tanítására.

Feladat még annak elsajátítása, hogy a gyógypedagógusnak milyen szerepe van a gyerekek

fejlesztésében (pl. tehetséggondozás, felzárkóztatás), illetve a tanítónak az integrált gyermek

fejlesztésében – kölcsönös interakció a két pedagógus között.

Tehetséggondozás gyakorlata a tanulás-tanítás folyamatában

Elveink: Mindenki tehetséges valamiben. Nem siettetünk, és nem korlátozunk, nem „fogunk

vissza” senkit. Mérésen alapuló tehetségazonosítást végzünk. Az általános és speciális képesség

területek folyamatos fejlesztésén túl a tananyagot mélységében, tartalmában, tempójában

gazdagítjuk, dúsítjuk. Differenciált óraszervezéssel biztosítjuk azokat a kereteket, melyek

lehetővé teszik az egyéni tempóban való haladást. A differenciálást kidolgozott óramodellek

segítik, amelyek lehetővé teszik az adott gyermekekkel való individuális munkát, így a fejlesztés

akkor és ott történik, amikor a szenzitív korszakban a speciális képességterület fejlesztésre szorul.

Tehetséggondozást segítő programunk alkalmazásával megnyílik a lehetőség a kognitív

képesség-fejlesztésre, az egyéni tanulási utak meghatározására.

Tanórákba épített pihenés „relaxálással”

A tanórák szerves része a pihentető „relaxálás”, melyet a tanító-tanár a tanórába akkor épít be,

amikor a gyermekeken a fáradtság jelei mutatkoznak. A relaxálás pedagógiai célokat szolgáló

pszichológiailag megalapozott pedagógiai eljárásokkal végzett „lazítás”. Leggyakoribb formája:

halk, megnyugtató zenével aláfestett mesét (legtöbbször a tanító által írt, tan-anyaghoz

kapcsolódó szöveggel) szabad elhelyezkedésben – szőnyegen, párnán ülve fekve v. helyükön

padban – hallgatnak a gyerekek. Önfejlesztő módszer, mellyel a személyiség harmonizálására,

az egész szervezetre, a szomatikus állapot karbantartására hathatunk. Célunk a relaxáció

tanítása – az ellazítás képességének elsajátítása, félelem, feszültség, szorongás feloldásának

megtanítása. A tanulók az „aktív élmények” során belső harmóniát élnek át: „tanóra keretei

között. Ezáltal egész személyiségük, szocializációjuk pozitív irányba fejlődik. Előny, hogy

viszonylag rövid idő alatt is megéreztethetjük az ellazulást, hozzásegítjük a tanulókat a testi-lelki

feszültség oldásához, testi-lelki-szellemi harmónia meg-tapasztalásához. Az egész tevékenység a

résztvevők egymásra gyakorolt hatása – az átélt élmények megosztása, szoros szállá szövése –

erősíti a csoportkohéziót. A jól megválasztott zenének harmonizáló, „pozitív” hatása van. 3-4

perc alatt a gyermek testileg, szellemileg felfrissül és a tananyag elsajátítását újult erővel

folytatja. A „relaxálás” leginkább a szociális kompetenciát erősítő jó gyakorlat, hiszen az

érzelmekre hat, az érzelmi intelligenciát erősíti. Valljuk, hogy tanulóinkban az érzelmek

kifejezése, az önismeret, önfejlesztés, képessége erősödik a relaxálás alkalmazása által.